Felfelé folyik a Duna? PDF Nyomtatás E-mail

Felfelé folyik a duna? keresőoptimalizálásAKCIÓ MEGHOSSZABÍTVA!


A modemezésbe beleőszült internet-veteránok emlékeznek még a 90-es évek elejére/közepére, amikor a saját honlap éppúgy a kiváltságosok státusszimbóluma volt, mint a mobiltelefon vagy az autóklíma. Egy mai szemmel mosolyogtatóan morickás céges weboldalért súlyos milliókat kellett perkálni, és akinek a névjegykártyáján ott díszelgett a www.nagyonmajer.hu, arra úgy néztek, mint aki egy másik világból csöppent ide.

Aztán elrohant pár év, és a világ gyökeresen megváltozott. Ma már a reptéri kutyának is van saját honlapja (www.repterikutya.hu), cégek esetében pedig nemhogy nem státusszumbólum, de egyenesen kötelező minimum. Ma már arra nézünk gyanakodva, akinek nincs weblapja (Ennyire jól megy neki, vagy ennyire rosszul?), ezért aztán a funkció is megváltozott. Ma a  céges honlap az ismertség növelésének, új vevők és ügyfelek szerzésének egyre dominánsabb eszköze.

Csakhogy. Megdöbbentően sokan vannak azok, akik abban a hitben élnek, hogy a honlap elkészítésével vagy elkészítettésével letudták ezt a gyakorlatot. Nem az ő hibájuk, valószínűleg soha senki nem mondta el nekik, de azzal, hogy elhelyezték az oldalt a világhálón, kb. annyit csináltak, mintha egy ablaktalan szenespincébe bedobtak volna egy tojásszenet. Nekem is van ám már saját tojásszenem, nézd meg! Tényleg, és hol van? Hát ott bent!

Hozzávetőleg ennyire könnyű egy olyan honlapot is megtalálni, amit nem tettek megtalálhatóvá.
Persze a tulajdonos joggal próbál védekezni: de hát rajta van a címe a névjegykártyákon, a prospektusokon, és még az újsághirdetésekben is fel van töntetve. Na, ez az a pont, ahol a jó öreg Duna rendőrkanyart vesz, és elkezd visszafelé folyni.

Engedjen meg egy nemcsak látszólag hülye kérdést! Körbeküldene-e értékesítőket, vagy körbejárná-e személyesen a lehetséges vevőit azzal, hogy olvassák már el a hirdetését az újságban? Nyilván nem, hiszen bármennyire is húzós tud lenni egy újsághirdetés, még mindig olcsóbban jut el több emberhez, mint az értékesítő.

Amikor különböző kommunikációs csatornákat használunk arra, hogy kapcsolatban kerüljünk a piacunkkal, akkor mindig az olcsóbbtól haladunk a drágább felé. Márpedig jelenleg messze az internet a legolcsóbb csatorna, minden költségével együtt. Abból a pénzből, amit egy nagyobb nevű újságnál pillanatok alatt eltapsol, olyan állapotba hozhatja honlapját, ami nagyságrendekkel több érdeklődést hozhat, mint egy „én is itt vagyok” típusú reklám valamelyik sajtótermékben.

SEO, keresőmarketing, 
keresőoptimalizálásA weblapnak az a dolga, hogy érdeklődőket, megrendelőket szállítson Önnek. Ha nem ezt teszi, akkor vérzik valahol. Sanszos, hogy több sebből is. A WEBOLDAL DIAGNOSZTIKA azért van, hogy feltárja ezeket a sebeket. Ez nem kerül semmibe, és utána még mindig eldöntheti, hogy bekötözteti-e őket, vagy hagyja tovább vérezni. De ne feledje:

EGY ROSSZUL MŰKÖDŐ HONLAP FENNTARTÁSA PONT ANNYIBA KERL, MINT EGY JÓL MŰKÖDŐ HONLAPÉ.

FEBRUÁRI KÜLÖNLEGES AKCIÓNK KERETÉBEN MOST AZ ELSŐ 50 JELENTKEZŐNEK INGYEN BIZTOSÍTJUK MŰKÖDŐ HONLAPJÁNAK ÁTVIZSGÁLÁSÁT!


JELENTKEZEM INGYENES WEBLAP DIAGNOSZTIKÁRA!